Hírek
Hatalmas lángokkal égett szerdán hajnalban egy ezerkétszáz négyzetméteres, több épületrészből álló csarnok egy fafeldolgozó telephelyen, Türjén, a Zsigmondháza majorban.
Immár 22. alkalommal hirdeti meg a BM OKF főigazgatója a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre – ahogyan eddig is – a tűzvédelem fejlődését előremozdító dolgozatokat várnak május 10-ig.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar. Az esemény alkalmából Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke köszöntötte a zenekart.
A Volánbusz immár harmadik alkalommal fordítja jótékony célokra MOL-multipontjait – az ezekből származó üzemanyag-ajándékkártyákat dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója és Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a kedvezményezett szervezeteknek.
A viharos időjárás miatt összesen harmincegy alkalommal riasztották vasárnap a zalai tűzoltókat.
Dec. 9-én érkezett a riasztás, mely szerint Murakeresztúr közelében, a somogybükkösdi elágazásnál felborult egy gépjármű, és forgalmi akadályt képez.
Lerakódott korom izzott egy családi ház kazánjára csatlakoztatott kéményben vasárnap este Zalaszentbalázson, a Pusztatető utcában.