Hírek


Közel 29 millió forintnyi eszközökkel gazdagodtak az önkéntesek

2018-12-18 10:39:01

Idén 31 Zala megyei önkéntes tűzoltó egyesület és mentőcsoport szerepelt sikerrel a BM OKF pályázatán.

Különféle tűzoltóeszközök és felszerelések beszerzéséhez, működési költségek finanszírozására, műszaki-technikai, védőruházattal való ellátásra, valamint a tagok oktatására és vizsgáztatására lehetett támogatást elnyerni. Az eszközöket a mai napon vették át az egyesületek képviselői Zalaegerszegen.

Idén Zala megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületeknek száznyolvannyolc esetben kellett beavatkozniuk, így jelentős segítséget nyújtottak hivatásos kollégáiknak a káresemények felszámolásában. A megyében ezerkétszáz ember tagja valamely település önkéntes egyesületének, akiknek a tűzoltás és műszaki mentési szakfelszereléseik tárháza folyamatosan bővül a pályázatoknak köszönhetően.

Vigh László, miniszteri biztos, országgyűlési képviselő példaértékűnek és követendőnek nevezte az önkéntesek áldozatos munkáját. Véleménye szerint a kis települések, falvak esetében a település erejét mutatja meg, hogy milyen az önkéntesek szerepvállalása a lakóhelyükön. Kiemelte, hogy a kormánynak továbbra is eltökélt célja az ilyen kiemelkedő szerepvállalású egyesületeket támogatni, amelynek bizonyítékául szolgál a mai nap átadandó számos tűzoltás technikai és műszaki mentésben alkalmazható eszköz, amellyel eredményesen tudnak beavatkozni a jövőben az egyesületek.

Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató, az átadó ünnepségen beszédében köszönetét fejezte ki azoknak az embereknek akik önként vállalták, saját szabadidejüket feláldozva, hogy bajba került embereken segítsenek vagy értékeket mentsenek. Kihangsúlyozta, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága által kiírt pályázat összegei évről évre nőnek, ezáltal nagy lehetőségek nyílnak meg az önkéntes tűzoltó egyesületeknek további fejlődésük érdekében. Kiemelte, hogy idén az összes pályázó egyesület valamilyen támogatáshoz hozzájutott és a harmincegy egyesület 28,9 millió forint összegben részesült az országos támogatásból.

Az idén a tavalyinál százmillióval több támogatást kaptak az önkéntesek, hatszázmillióra a tűzoltó egyesületek, százra pedig a mentőszervezetek pályázhattak. Ebben az évben először az önkormányzati tűzoltóságok számára is megnyílt a pályázat lehetősége, összesen kétszázhuszonöt millió forintra nyújthattak be igényt. A felszerelések között a tűzoltói beavatkozás alapeszközei, egyéni védőeszközök, szakfelszerelések mellett az EDR-rádiók is találhatóak, mindezek mellett több szervezet a különféle gépek, berendezések kezeléséhez szükséges, vagy pályaalkalmassági vizsgákra, illetve műszaki, informatikai fejlesztésre nyert támogatást.

A rendezvén keretein belül, került átadásra a Kemendollári Önkéntes Tűzoltóegyesület számára egy Mercedes típusú gépjárműfecskendő, mely 2000 liter víz szállítására alkalmas és nagy segítségére lesz a zalai önkénteseknek. A kemendollári önkéntes tűzoltók önállóan, hivatásos tűzoltó kollégáik nélkül is beavatkozhatnak tűzeseteknél, műszak mentéseknél, így az új fecskendővel még hatékonyabban kiveszik a megye mentő tűzvédelméből a szerepüket.

Fotós: Kocsis Kornél tű. szds - Zalaegerszeg HTP

Vissza