Hírek


Az idén is jelentős támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek

2020-05-11 13:42:12

Az idei esztendőben száztizenöt önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz központi forrásból. Az erre vonatkozó döntést május 8-án hagyta jóvá a BM OKF főigazgatója

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését nyolc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányítása mellett működni. 

Az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének növelése volt. A szervezetek bevonásával nő azoknak a létszáma, akik helyben vállalhatnak szerepet a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, 2019-ben már háromszáz katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz azonban nemcsak elhivatottságra és szakmai tudásra, hanem megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van. 

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2020-ban is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó technikai eszközök, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. 

A nyertesek listája itt olvasható.

Vissza